Rólunk


Klasszikusan, nekem is kijutott a gyermekmunka a szőlőben. Gondtalan fényképezkedés után folytatódott a venyige hordással, törzstisztítással, később a gyermekméretű alumínium puttonnyal a hegy oldalában. Mondhatnám, hogy már akkor éreztem… Sajnálom, gyarló módon, inkább a munka végét vártam, hogy mehessek a Badacsony oldalába az erdőbe, vadakat lesni, vagy montembájkozni. Erdész lettem, technikus, aztán meg kertész, hallgató. Történt, hogy amit hallgattam, és szőlőről-borról szólt, kezdett bevonzani. Fontos hangsúlyozni, hogy ekkor már lehetett kóstolni, így a bor világa érzékszervileg és metafizikai oldalról is új világot nyitott meg előttem. Ezekben az években jutott oda a pozitív pszichológia tudománya, hogy megalkossa a FLOW élmény definícióját, amit egyetemi tevékenységem megfigyelésével akár rólam és barátaimról is elnevezhettek volna. „ A motivációt a maximumig fokozó élmény” amivel a fogalmat jellemzi a szakirodalom, kitöltötte napjaimat.

A sodrás először a Balaton déli partjára vitt, szőlészeti ágazatvezetői minőségben rakott le egy 150 ha-os szőlészet közepébe. Szerettem, de végül is, az ígért borászat nem épült fel és a kis raktárban berendezett úszófedeles borlaborom már nem elégítette ki szenvedélyem. Elragadott a hazatérés és az üzemi méretű borászkodás és lehetősége. Visszaköltöztem Badacsonytördemicre, ahol felnőttem és gyermekkoromban családi körben puttonyoztam. Egy Nagy borászatban kezdetem dolgozni, először a szőlőtermesztés, majd a borászat területén is. Itt ki lehetett bontakozni. Mindent beleadtam. Remek borok születtek kezem és a kollégám keze alatt. Viszont hiába forgott minden gondolatunk a szőlő és pince körül, féltő gonddal készített boraink nem kerültek értő emberek poharába. E kudarcból is a FLOW ragadott tovább. Előálltam az ötlettel: Igen, saját márka kell!

Az első lépések
Bortársak

Így lett a SKIZO 2010-ben. Különutas design, újszerűség, perfekt borok, áramló energia. 

Mese volt, a párhuzamos flow pár hónap múlva hozzánk sodorta Tálos Attilát, aki szerette volna felvenni a SKIZO-t a Bortársaság kínálatába. Így is lett. Fejlődtünk.

2014-ben alapító kollégám elhagyta mindkét vállalkozást, engem, viszont vitt tovább a lendület.  Itt lépett be Réka, a feleségem, aki tartotta bennem a lelket és a csüggedő pillanatokban tökéletesen érvelve emlékeztett rá, Balázs, neked ez az életed!  

2016-ban megvásároltuk a faluban immáron 6 éve vágyott, használaton kívüli, régi pincét.  Azt terveztük, 2017 szeptemberére felszereljük, az ekkor már nagyra nőtt volumen igényes feldolgozására, palackozására, raktározására.

Csíkszentmihályi szerint „a tevékenység belülről jutalmaz, siker élmény, ezért nem megterhelő” . Így készültünk el, Sike Balázs Pincéje fizikailag is összeállt./p>

2018-től figyelmünk népszerű SKIZO sorozatunk mellett egyre inkább a különleges adottságú, egyre természetesebben művelt és feldolgozott szőlőinkből származó borokra irányul. E borok egyediségét hangsúlyozva megalkottuk a Sike Balázs Pincéje sorozatunkat.

A Badacsonyba és hozzánk látogatók borteraszunkon, illetve a 200 éve épült, boltíves kóstoló terünkben szervezetten is megismerkedhetnek velünk, borainkkal és a Flow élménnyel.

A saját pince